Már a postások fizetéséről is az EU tehet

Már a postások fizetéséről is az EU tehet

Kiszúrnak a dolgozókkal, aztán az Uniót hazudják oda, ahol a tolvaj Fidesz a ludas.

A Magyar Posta vezetősége és postások szakszervezete hétfőn tárgyalt a bérekről. Megállapodás nincs, ezért ma délelőtt 11-re tüntetést szerveznek.

Nem elég, hogy a Magya Posta egy egyszeri, nevetséges juttatással akarta kiszúrni a dolgozók szemét, megfejelte egy pofátlan kijelentéssel:

Nincs forrás a bérek emelésére az európai uniós szabályozások miatt - közölte a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1-en.

Schamschula György elmondta, hogy az Európai Unió 2014-ben állapított meg egy támogatási összeget, amelyet a tagállamok a saját szolgáltatójukra költhetnek. Az összeg azóta nem emelkedett, ezért nincs pénz bérfejlesztésre.

Ez komoly? Szerintünk az állam feladata, hogy minden egyes dolgozójának megfelelő fizetést biztosítson. Az eu-s támogatás segítség, de csak egy pazarló, alkalmatlan vezetés épít mások jóindulatára.
A posta üzemi szinten veszteséges vállalat, mert az alaptevékenységéhez kötődő árbevétel alacsonyabb, mint a feladatok elvégzéséhez szükséges pénz – folytatta az igazgató.

Erről nem a postások tehetnek. A vámpírkormány egy sor veszteségesen működő beruházásba tol milliárdokat, itt van a csicska Lázár hobbibirtoka, vagy a NER oligarchák olaszországi kikötője. Hajdúnánáson a válság kellős közepén MotoGP-pálya épül, ami már most viszi a pénzt rendesen. Ezekre költenek, de olyan alapszolgáltatókra, mint a posta, már nem futja.

Nem az EU tehet arról, hogy a bérek egy fikarcnyit sem emelkednek.
Orbán csicskái szétlopják az országot, emiatt eszik a kefét az orvosok, nővérek, gyógyszerészek. És persze a postások.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Gyurcsány: Orbánék meg akarják kaparintani a teljes fesztiválpiacot

Először lerohasztják a fesztiválokat, hogy utána saját oligarcháik, rokonaik, haverjaik virágoztassák fel saját zsebre.

  • 2020.08.04

Orbán keménykedése miatt újabb 214 millió eurót bukott az ország

Az EGT/Norvég Alapokról készült friss kiadvány szerint a finanszírozásra kijelölt 15 ország közül Magyarország az egyetlen, amely 2014 óta nem jutott támogatáshoz - írta a Népszava.

  • 2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.